Mottó

2012. december 23., vasárnap

Ünnepi készülődés...

Ma már a negyedik gyertyát is meggyújthatjuk az adventi koszorún, nemsokára a fenyőn is égni fognak a fények. Több, mint egy hónapja írtam az utolsó bejegyzést. magam is alig akartam elhinni, repülnek a napok, a hetek, a készülődés tölti ki most leginkább az időmet. 

Az adventi koszorút most szappanalapanyagokból állítottam össze. 
Az idei sem igazi koszorú: a meglévő alapra, alacsony falú tálcára nagy szemű himalájai sót szórtam, a szélét pedig dióval és csipkebogyóval szórtam körbe. Került néhány szem csipkebogyó és himalájai só a gyertyák tövébe is. A karácsonyra készült szappanok is mind megértek lassan, becsomagolva várják, hogy örömöt okozzanak valakinek...

Ezzel a tál rozmaringos-kakukkfüves és borsmentás  fenyőszappannal kívánok minden kedves olvasómnak,  háziszappan használónak és készítőnek 


„Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kicsit a csodában, nem csak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni” 
/ Márai Sándor /

2012. november 19., hétfő

Kakukkfüves-rozmaringos szappan

Az egyszerű, szolíd, csaknem teljesen illatmentes rózsaszappan után most egy karakteresebbet terveztem, szín és illatvilága miatt is főleg férfiaknak. A szokásos finom olajokkal, vajakkal készült masszát három részre osztottam, és feketeszénnel színeztem  antracit színűre és galambszürkére, a maradék, natúr massza lett fehér a szappanban. Talán furcsa első pillantásra egy szürke tónusú szappan, pláne, hogy a habja sem lesz teljesen fehér, de a tisztítóhatása vetekszik a hófehérekével, hiszen a feketeszén még fokozza is a méregtelenítő, bőrt tisztító hatást. Illóolajként most sok kakukkfű, rozmaring és némi borsosmenta került bele, szantálfa és gyömbér illóval tettem kissé melegebbé az illatát. 

A szantálfa (Santalum album) apró, örökzöld fa, amely rendkívüli, kellemes illatot bocsát ki. Hazája Délkelet-Ázsia. Indiában a templomok építéséhez és a díszítésükhöz is felhasználták, egyrészt  az illata miatt, valamint azért, mert ellenállóbb a kártevőkkel szemben.  Illóolaját a fa részekből vagy a gyökerekből nyerik lepárlással. vágykeltő, finom, érzéki illatú, képes kiemelni a nőiességet és a férfias vonzerőt is csökkenti a feszültséget, megnyugtat, relaxáló hatású  puhítja, hidratálja, megfiatalítja a bőrt.

A gyömbér kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, nátriumot, káliumot, ásványi sókat és A-, B komplex és C-vitamint tartalmaz. A gyömbér illó olaj tartalmának köszönheti jellegzetes illatát és ízért. Hatóanyaga, a gingerol  fájdalomcsillapító és antibakteriális, gyulladáscsökkentő hatású. A szutykos-párás őszi-téli időszakban érdemes gyömbérteát fogyasztani megelőzésképp, de a már kialakult lázas, meghűléses, influenzás tüneteket is gyorsan enyhíti néhány csésze friss, reszelt gyömbér forrázata,  ami mézzel, citrommal ízesítve finom is.
A kerti kakukkfű az egyik legősibb gyógynövény.  Erős illata és kitűnő fertőtlenítő hatása miatt az egyiptomiak balzsamozásra használták olaját. Az ókori görögöknél a vitézséget, bátorságot jelképezte, háborúba készülő férjük ruhájára kakukkfüvet hímeztek az asszonyok. A kakukkfű illóolaja két, gyógyászatilag fontos vegyületet, timolt  és karvakolt tartalmaz.  A gyógyfüvek ismerői évszázadokon át alkalmazták megfázások, köhögések, torokfájások és egyéb légúti megbetegedések kezelésére, valamint emésztés serkentésére és  bélférgek ellen is. Fertőtlenítő tulajdonságán kívül a kakukkfű nyálkaoldó és köptető hatását légcsőhurut esetében a mai tudomány is elismeri. Alkalmazzák még asztma, dohányosok idült hörghurutja, időskori tüdőtágulás, hörgőtágulás kezelésében is. 
A fűszernövények nagy részéhez hasonlóan, a rozmaring is a Földközi-tenger körüli európai és afrikai országokból származik.  Ősidők óta ismert fűszer- és gyógynövény, az ókori görögök szerint serkenti az agyműködést, ezért a diákoknál mindig volt egy-egy rozmaringágacska. A levelekben   rozmarinsav tartalma gyulladáscsökkentő hatású. Kiválóan használható a reumás panaszok enyhítésére, idegzsábánál bedörzsölő vagy gyógyfürdőként, ajánlják alacsony vérnyomás, illetve a lábak keringési elégtelenségeinél is. A rozmaring illóolaja  antibakteriális, gyulladáscsökkentő és vérkeringést serkentő hatása miatt hatásosan alkalmazható korpásodás elleni samponokban, hajkondícionálókban is.

A szappan felvágása, mint mindig, megint élmény volt. Hogy a háromféle szín hogyan keveredett egymással - bár tervezetten alkalmaztam őket -, meglepetés volt megint...Nincs közöttük két egyforma, de még hasonló se nagyon...a szappankészítést már csak ezért sem lehet megunni. :)

Szappanom összetevői:
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, lenmagolaj, extra-szűz olívaolaj, rozmaring és kakukkfű főzete, orvosi szén,  kakukkfű, rozmaring, borsosmenta, szantálfa és gyömbér illóolaj. Frissítő, aromás illatú , jól tisztító és ápoló szappan lesz érés után.

2012. november 17., szombat

Rózsaszappan

Ma nagyon szép idő volt. Ha nem lett volna kicsit csípősen hideg, nem is hinném, hogy november van...még mindig van a levendulabokrokon virág, pedig már háromszor is szüreteltem, és szeretne még kinyílni négy  rózsabimbó  is....
Az első rózsaszappanom úgy fogyott el, hogy ki sem tudtam próbálni. Azóta elmúlt a nyár, szedtem-szárítottam szorgalmasan a rózsaszirmokat, és készítettem többször rózsavizet és extra szűz olívaolajból macerátumot is. A több hónapi állás alatt enyhén rózsaillatú lett az olaj, a rózsavíz is rég várta már, hogy szappan is készüljön belőle.  
Az nyáron készült rózsaszappanom rózsaszín agyaggal és feketeszénnel készült, a mostaniba  rózsaszín  és fehér agyag került, olyanra terveztem, mint amilyen az egyik kedvenc rózsám, épp csak illatosra és majdnem fehérre. 
A rózsavíz a rózsaolajból készülő parfüm előállításának folyamán keletkező melléktermék. Indiában és az arab országokban édességeket, tejből készült ételeket ( pl. a rizspuding) ízesítenek vele. Indiában kedvelt ital a „lassi”, amely joghurt, cukor és gyümölcslevek kombinációja, Indonéziában pedig a „bandung” nevű ital egyik összetevője. A muszlim szakácsok a rózsavizet a vörösbor és az alkoholok helyett használják a konyhában. Nálunk is egyre elterjedtebb a rózsa gasztronómiai felhasználása : lekvárt, szörpöt, fagylaltot is készítenek belőle. Az arcbőrön használva a rózsavíz a leginkább tisztító hatású arclemosó. Tökéletesen eltávolítja a bőrről a napi szennyeződéseket, a zsíros lerakódásokat, tonizálja és üdévé teszi a bőrt. Hatásos az arcbőr öregedésének késleltetésében is, mert simává varázsolja az arcbőrt, csökkenti a ráncok mélységét, hűsítő, frissítő hatású.

 Az olívaolajból készült rózsa macerátum  öregedésgátló, erősíti a sejtfalakat, csökkenti a stressz és az irritáció hatásait.  Száraz, vízhiányos és érzékeny bőrtípusra is kiválóan alkalmazható. érett bőrre különösen ajánlott. Mivel a rózsa hatóanyagai gyulladásgátló és fertőtlenítő tulajdonságúak, zsíros és pattanásos bőr kezelésére is kitűnőek a rózsás termékek, valamint enyhítik a pikkelysömör és az ekcéma tüneteit.

 A rózsaszín és a fehér agyag, amellett, hogy nagyszerűen tisztítja a bőrt,  sokféle  ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz, ezért nem csak szappanok, hanem  arcpakolások kedvelt alkotóelemei is. Többek között kalciumot, magnéziumot, nátriumot és káliumot tartalmaznak, melyek a bőr rugalmasságáért felelnek, a rózsaszín agyag vas-oxidot is,  amely pórusösszehúzó és gyulladáscsökkentő hatással is bír. Szintén gyulladáscsökkentő és bőrmegújító hatású a cink és a szabadgyököket megkötő szelén is.   Az agyagok használata nem csak aknés, gyulladt bőrre jótékony hatású, hanem regenerálják,   puhítják, revitalizálják is a bőrt.  
Ez a szappan csaknem illatmentes, mindössze egy  kevés valódi rózsaolajjal  gazdagítottam. Krémes-fehér, puha illatú lett, másképp nem tudom leírni..

Szappanom összetevői:
szappanosított olívaolaj, búzacsíra olaj, kókuszvaj, pálmaolaj, shea vaj, kakaóvaj, ricinusolaj, extra szűz olívaolajból készült rózsa macerátum,  rózsaszín agyag, fehér agyag, rózsavíz, rózsa illóolaj, a tetejét szárított, a kertemből való mélybordó rózsaszirmok díszitik.

2012. november 6., kedd

Csokis-mézes szappan

Nemrégen készítettem egy finom, nagyon fűszeres, igazi karácsonyi mézes süteményként illatozó szappant, sok-sok finomsággal, mákkal, mézzel, kecsketejjel és jókora adag fahéj illóolajjal. A többi illóval sem fukarkodtam, szegfűszeg-, gyömbér, és narancs illóolajjal is fokoztam a szívet-lelket melengető, a bőr vérkeringését is serkentő hatását.

Hogy az érzékenyebb bőrűek se maradjanak ki a karácsonyi mézes-készülődésből, nekik is terveztem és készítettem hasonlót, egy épp csak enyhén illatozó, ám annál finomabb krémszappant. Az összetevők ugyanazok voltak, mint a mézes mákosnál, csupán valamivel több  házi méhviaszt, pudingosodásnál pedig több kakaóvajat és shea vajat adtam hozzá plusz ápolóként. Méz is több került bele. A fűszeres illatélményt  pótolandó   jóféle fekete étcsokoládéval dúsítottam a massza egy részét, a réteges öntés után pedig hullámokat applikáltam a masszába.

A tetejére az előző mézes masszából öntött pici karácsonyi figurák kerültek díszítésül. Már a szappan felvágásánál is lehetett érezni, hogy krémes, enyhén édes-mézes illatú lesz ez a szappan érés után, még a felvágáskor megszokott, később elillanó szúrós-friss szappanszagot sem éreztem rajta.

Mint korábban már volt szó róla, a méhviasz bőrnyugtató, gyulladáscsökkentő, baktériumölő hatású, a bőrt puhítja, táplálja és feszessé teszi, fokozza a bőrsejtek regenerációs képességét. A méz nemcsak belsőleg, hanem a bőrre is jótékonyan hat: vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaz, hidratálja, táplálja, rugalmassá teszi, segíti a bőrsejtek megújulását, hatásos akné, ekcéma és más bőrproblémák esetén, nyugtatja az érzékeny vagy irritált bőrt. A csokoládé masszázs a leginkább endorfin termelő, lélekre ható kezelés a kozmetikai kezelések közül: nem csak a bőrt teszi bársonyossá, a kezelés a lelket is simogatja, tökéletes elmerülés a fizikális és mentális „jólétben”. A csokoládéban lévő kakaóvaj gazdag telítetlen zsírsavakban, fehérjékben, vitaminokban, foszforban, káliumban, mangánban, koncentráltan tartalmaz antioxidánsokat.

Szappanom összetevői: 
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, dióolaj, extra-szűz olívaolaj, diólevél-főzet, házi kecsketej, fahéj, reszelt étcsokoládé, méz, és épp csak egy kevés édesnarancs illóolaj.

Kávészappan narancsolajjal

A kávézás évek óta hozzátartozok a mindennapjaimhoz. A reggeleket nem is tudom másképp elképzelni, mint egy forró, gőzölgő csésze feketekávé mellett készülődve. Bársonyos illata betölti a teret, egészen más így ráhangolódni az előttem álló napra, főleg a mostani fázós, ködös reggeleken. Egy ideje egy kis fahéjjal is megbolondítom, mert nem csak az ízét szeretem, a fahéj is több jó hatással bír, hát miért is ne legyen valami finom és hasznos is? Ahogyan az aromás reggeli kávé, úgy a kávészappan használata is hozzátartozik már a reggeli és esti "szertartásokhoz". A bőrradírozó szappanjaim közül talán ez a kedvencem, nem csak az összetevői miatt, hanem mert "pont jól", nagyon kellemesen radíroz. A fürdés mindig kávészappannal kezdődik, és mivel szerencsére nincs itthon háziszappanban hiány, folytatódik még vagy kétfélével...

A kávé legismertebb hatóanyaga a koffein néven ismert alkaloid. A koffein fokozza a szívműködést, az anyagcserét és a légzést, növeli a vérnyomást és a vérkeringési sebességet, tágítja az agyi ereket, szűkíti a bélben levő ereket, vizelethajtó. Megszünteti az álmosságot, javítja a hangulatot, stimulálja az agykérget, gyorsítja a gondolkodást, átmeneti teljesítménynövekedést idéz elő. A narancsbőr kialakulásának többféle oka is lehet: az egészségtelen életmód, a mozgáshiány, a rossz vérkeringés (gondoljunk csak arra, mennyit ülünk szinte mozdulatlanul a számítógép előtt), a túlzásba vitt szénhidrátfogyasztás, a hormonháztartás felborulása (túlzott ösztrogéntermelődés), de elsődlegesen örökletes tényezők befolyásolják.

Emésztésünk megfelelő működéséhez, a káros salakanyagok kiürüléséhez sok-sok rostanyagra, valamint napi két-három liter (nem édesített) folyadék elfogyasztására is szükség van. Ellenkező esetben a ki nem ürült felesleget (salakanyagokat) kötőszövetünk tárolja, a sejtek között megrekedő só, víz és zsír a kötőszövetek elváltozását okozza. Hogy valamelyest megelőzzük vagy csökkentsük a cellulit tüneteit, a folyadékbevitelen, a rendszeres (leginkább intenzív, kardio jellegű) mozgáson és a megfelelő táplálkozáson kívül segítségünkre lehet egy jóféle vérkeringést serkentő, dörzsis szappan is: a kávészappan.

Ez a darált kávészemcséket és jó erős kávéfőzetet is tartalmazó szappan hatásosan távolítja el az elhalt hámsejteket, ezáltal simává teszi a bőrt, másrészt a masszírozás, dörzsölés serkenti a vérkeringést, ezáltal erősíti a kötőszöveteket és elősegíti a méreganyagok gyorsabb távozását a mélyebb rétegekből is. (Hogy a hatást fokozzuk, érdemes hideg-meleg váltózuhannyal masszírozni az érintett területeket). A fizikai hámlasztás elősegíti a szappan finom, tápláló  olajainak, vajainak felszívódását, a bőr selymesen puha, rugalmas lesz. A narancsolaj illata nagyon jól harmonizál a kávé illatával, frissíti, kiemeli, legalább úgy szeretem, mint a narancsos étcsokiét... :)

Szappanom összetevői: 
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, extra-szűz olívaolaj, őrölt kávé, erős kávéfőzet, egész kávészemek, őrölt fahéj, narancsolaj

2012. november 3., szombat

Mézes-mákos szappan

Az előző szappan a külseje miatt lett karácsonyi hangulatú, ez pedig a mézes puszedlire hasonlító illata miatt áraszt magából ünnepi filinget :) Több illóolajat tettem bele, mint máskor, a fahéj illót talán túlzásba is vittem, attól lett kicsit narancsosba játszó a színe.

Nemrégen egy nagyon kedves ismerősömtől, Teritől (nekem mennyi kedves ismerősöm van, majd minden blogbejegyzésre jut egy :) kaptam igazi, házi méhviaszt, valami csoda illata, színe van, ebbe a szappanba jócskán került belőle. A nagyon finom házi méz  pedig egy kedves kolléganőm ajándéka, most, hogy ilyen ködös-szottyos az idő, hamar elfogyott teába, meg csak úgy kanalazva is egy nagy üveggel. Ilyen finom méz került a puszedli illatú szappanba, és még házi kecsketej is, hogy megkoronázzam a finomságokat.

A mézes szappanokat én dióolajjal és diófőzettel tudom leginkább elképzelni, ezért a folyadék fele saját szárított diólevélből főzött erős tea  a kecsketej mellett. Diólevéllel készült macerátumot idén is készítettem, ebbe a szappanba nem csak alapolajként, hanem super fat-ként is tettem hozzá.

A méhviasz bőrnyugtató, gyulladáscsökkentő, baktériumölő hatású, a bőrt puhítja, táplálja és feszessé teszi, fokozza a bőrsejtek regenerációs képességét. A méz nemcsak belsőleg, hanem a bőrre is jótékonyan hat: vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaz, hidratálja, táplálja, rugalmassá teszi, segíti a bőrsejtek megújulását, hatásos akné, ekcéma és más bőrproblémák esetén, nyugtatja az érzékeny vagy irritált bőrt. Az, hogy a diólevél gyógyító anyagok raktára, egyre szélesebb körben ismert. Csersavat, flavonoidokat, juglont  (többek között e hatóanyagának köszönhető antibakteriális és gomba ellenes hatása), valamint más, aktív gyógyhatású savakat, és illóolajat is tartalmaz. A diólevélnek nyálkahártya-összehúzó, tonizáló hatása is van. 
A kecsketej olyan fontos vitaminokat tartalmaz, mint az A- és E- vitamin, melyek lassítják  a bőr öregedését. Emellett aminosavakban, Q10 koenzimben és telítetlen zsírsavakban is gazdag. Hatóanyagainak köszönhetően a legkülönfélébb bőrproblémákra használhatjuk. A száraz és érzékeny bőr ápolására kiválóan alkalmas gyulladáscsökkentő hatása miatt. Segít meggátolni a pattanások kialakulását, enyhíti az ekcéma és a pikkelysömör tüneteit is, ezért a kecsketejes szappanok az egyik legkedveltebb készítmények a természetes anyagok híveinek körében.

Ha karácsonyi készülődés, akkor persze elő kell kerüljön a mák is, ami ebben a szappanban a természetes bőrradírozó hatást biztosítja. A fahéjolajjal együtt remek vérkeringést serkentő, fűszeres illatú, a bőrt intenzíven ápoló szappan lesz érés után. Érzékeny bőrre készítek majd egy fahéjolaj- és mákmentes variációt is...

Szappanom összetevői:
 szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, dióolaj, extra-szűz olívaolaj, diólevél-főzet,  házi kecsketej, fahéj, méz, szegfűszeg, ánizs, gyömbér  és édesnarancs illóolaj, egész mákszemek.

2012. november 2., péntek

Gránitmintás szappan

Előfordul néha, hogy nem vagyok elégedett valamelyik szappanommal, már ami a külcsínt illeti. Levegős-buborékos lett, ferdén vágtam, vagy egyszerűen csak nem úgy sikerült, ahogy    elképzeltem....ezek lesznek az újrahasznosítható szappanok: például kockázhatóak, vagy reszelhetőek nagy- és kislyukú reszelőn. Mostanra gyűlt össze néhány ilyen darab, többféle fajtából, így már csak azt kellett kitalálni, hogyan szülessenek újra. 

A mostani, nagyon egyszerű recept: végy három-négyféle színben harmonizáló feláldozható szappant, reszeld le, és keverd egy friss szappanmasszába. Kétfélét is készítettem, egymást kiegészítő színekkel, az egyik alapja rózsaszín agyagos, a másiké feketeszenes lett. Közben persze az összetevők minőségéről sem felejtkeztem meg: a szokásos finom olajok és vajak mellett levendula főzet és házi kecsketej gazdagítja ezt a szappant. Bár a szürke fiús színű, "lányos" illatot kapott az is, mert a benne lévő szappanreszelék már virágos illatú volt, így főleg levendula illót tettem mindkettőbe.

Szappanom összetevői: 
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, szőlőmagolaj, extra-szűz olívaolaj, levendula-főzet, vörös agyag, orvosi szén, geránium és levendula illóolaj.  

2012. november 1., csütörtök

Karácsonyi "norvég mintás"

November van, lassan itt az Advent, most már tényleg ideje készülődni, a szappanosoknak mindenképp, hiszen érnie kell legalább 4 hétig mindnek. Én még jobban szeretem, ha legalább 6 hetet szikkadnak, az a tapasztalatom, hogy minél tovább bírjuk ki, hogy csak nézegessük őket, annál kellemesebb lesz a használatuk. Olyanok ezek a szappanok, mint a finom bor, időt kell nekik hagyni, hogy kibontakozzanak a jó tulajdonságaik.
Nemrég a kedvenc drogériámban jártam, és persze megnéztem, van-e valami "finomság" a konyharészlegen is. Nagy szerencsém volt, a sütőformák között ott árválkodott egymagában egy csokibonbon forma, nagyon helyes mintával. Azonnal lecsaptam rá, csak azt sajnáltam, hogy nem volt még egy, csokit is jó lett volna vele önteni...Ez a szappan két lépcsőben készült, először az apró mintákat kellett kiöntenem, és másnap készült maga a szappan.


Karácsonyi hangulatú színeket szerettem volna, a kezem viszont kötve van, mert nem használok semmilyen mesterséges színezőt, még ételfestéket sem. Natúr szappant vörös agyaggal (ami a színét a vas-oxidnak köszönheti) viszont nem csak szépen, erőteljesen lehet színezni, hanem jó hatással is van a bőrre. Ásványi anyag tartalma magas, natúr kozmetikákban arc- és testpakolásként használatos. Vitalizálja, méregteleníti, élénkíti, feszesíti  a bőrt. A feketeszén is mélyen tisztítja a bőr pórusait, hatékonyan távolítja el a szennyeződéseket, pattanásos, mitesszeres bőr kíméletes ápolására is használható.
Mivel elég élénk színű maga a szappan, nem illatosítottam túl, egy kis geránium és levendula illóolajat kapott csak. Jó kis szappan lesz érés után, érett, érzékeny, irritált bőrre is használható. Hogy a kád milyen színben fog pompázni fürdés után, még kérdéses...de egy kis ecetes víz biztosan elég lesz eltüntetni a nyomokat.

Szappanom összetevői: szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, szőlőmagolaj, extra-szűz olívaolaj, levendula-főzet, vörös agyag, orvosi szén, geránium és  levendula illóolaj.

2012. október 30., kedd

Mosószappan

Kicsit  elmaradtam a szappanok blogbéli leírásával, pedig többfélét is készítettem az utóbbi néhány hétben (kávés-narancsosat, gránitmintás fekete szeneset és rózsaszínű agyagosat, tejsavós-csipkebogyósat, készülnek már a karácsonyi ajándéknak valók, a mézes- méhviaszos is tervben van...de most a mosószappanról készült fotó, így  előbb kap bejegyzést a többinél. 

A mosószappan készítést már elég régóta terveztem, konkrétan azóta, amióta egy makacs (pont, mint a mint a reklámban) foltot semmivel sem sikerült kiszednem egy kedvenc ruhadarabból, végül  az egyik szappanom, egy körömvirágos ripsz-ropsz  eltüntette (szintén, mint a  reklámban). Pedig az a szappan nem is volt túl ideális erre  a célra, hiszen túl volt olajozva, hogy ne kelljen testápolót használnunk fürdés után. 
A mosószappanom csak négyféle olajból és növényi zsiradékból  készült, és bár eredetileg disznózsírból terveztem, még nem barátkoztam meg a gondolattal....így vega mosószappan lett az eredmény. Mivel jóval kevesebb folyadékkal készült, mint a többi, öntés után pár órával ki is tudtam venni a dobozból, sőt, sietnem kellett a szeleteléssel, mert már frissen sem volt túl puha, alig tudtam egy  kis cicomát alkalmazni pár darabon....mert mosószappan ide vagy oda, hadd legyen a lehetőségeihez mérten az is szép :)

Kicsi, tömzsi, kézreálló darabokat öntöttem, épp csak pici levendula illót kapott és sok mosószódát a super fat helyett, kellemes, retro  tisztaságillata van, olyan békebeli...a szappan pecsét ismét sk. készült égethető gyurmából, Erika barátnőm szilikon mintázójának segítségével. 

Picit töredezik a széle (a mosószóda miatt), de szép fehér, és reményeim szerint ilyen fehérre is fogok  mosni a segítségével. (Update: szépen mos, lereszelve, feloldva mosógépben is kiállta a próbát. Környezetkímélő, hatékony  alternatíva a mosóporok helyett...)
Szappanom összetevői: 
szappanosított pálmaolaj, napraforgó olaj, kókuszvaj, méhviasz, ioncserélt víz, mosószóda, levendula illóolaj.

2012. október 22., hétfő

Születésnap

Ritkán van  itt másról szó, mint szappanokról, végül is ez egy szappanos blog... de a kisebbik gyerekem mégiscsak egyetlenegyszer 16 éves, ezt  ugye lelkileg is fel kell dolgozni....mármint nekem :)  Erre viszont pont jó, hogy valamelyest  ki lehet beszélni a dolgot egy blogban (mire nem jó egy blog,   még pszichoanalitikust sem kell fogadni  :) .

Emlékszem, amikor tizenhat éves lettem, akkor szerettem volna először megállítani az időt. Tizenhat évesnek lenni talán a világ legjobb dolga. Az ember már félig felnőtt, de ha akar, lehet gyerek is...
Szóval hetek  óta készültem a Kicsi születésnapjára, így aztán szinte "természetes", hogy sem képeslapot, sem csomagolópapírt nem vettem....  bolt  hozzánk (hál'istennek?) se közel se távol, pláne nem olyan, ahol effélét lehessen kapni. Viszont mivel várható volt, hogy a  tizenhat éves percek múlva le fog ereszkedni az Aventinusról (ez nálunk az ősrobbanás utáni közvetlen állapotra hajazó hely), gyorsan kellett cselekednem. Retro-natúr csomagolópapír és famentes rajzlap volt itthon, krumpli, rafia is, úgyhogy nagy baj már nem lehetett: pár perc alatt készen volt a képeslap és a csomagolópapír is. 


A dobozkára, ami élete első igazi parfümjét rejti,  csomagolás után pecsételtem a szíveket, a képeslapként szolgáló rajzlap bal oldalának közepét pedig úgy vágtam ki, hogy körben másfél centi szélességű csíkot (paszpartut) hagytam, és aláragasztottam egy telenyomdázott másik lapot, majd U alakban belül is körbenyomtam a szíveket. Azt hiszem, nem fogok máskor sem képeslapot és csomagolópapírt venni... :)

A születésnapos persze (baba)szappant is kapott, kislány formájút, az avokádós masszából öntve. Készült hintaló is, csak hát az olyan fiús... :)

2012. október 20., szombat

Avokádó szappan

Avokádó olajjal készítettem már szappant, viszont avokádó pürét még nem használtam erre a célra, nem is tudom,  hogy maradhatott ki eddig. Most nagyon szép avokádót kaptam a zöldségesnél, méregzöld, padlizsánlilába játszó héjút, pont kellően   puhát. A tisztításnál nem is csalódtam, a húsa fényes olajos, pisztácia zöld  volt, a mag körül világosabb, lágyan   krémes állagú, friss illatú. Két nagy avokádót tisztítottam meg és pürésítettem, olyan sok lett, hogy egy kevés került belőle arcpakolásba is. 

A babérfélék családjába tartozó avokádó, amely spanyol megszállók révén jutott Közép- és Dél-Amerikából Európába, örökzöld, trópusi fán terem, súlya akár az egy kilogrammot is elérheti. Héja kemény, majdnem páncélos, színe haragoszöld, de akár sötét lila is lehet. Puha, vajszerű, nagyon tápláló élénk zöld húsa közepén hatalmas, barna mag található, melynek értékes zsíros olaját (oleum avocado) hidegen sajtolják ki. Egyes fajták gyümölcshúsában 25%-ot is elér a telítetlen olajok mennyisége. 

Őshazájában aligátorkörtének, zöldségvajnak, vajkörtének, tengerészek vajának is nevezték. Több mint tízféle vitamint (főként B, C, D, E) és vagy húszféle ásványt tartalmaz, valamint az A-vitamin elővitaminját, a karotint is. Jelentős mennyiségű foszfor, vas, nátrium, és magnézium található benne. Olaja, mely összetételében az olívaolajhoz hasonló, szintén magas vitamin- és ásványi anyag tartalmú. Az avokádókörtét nyersen érdemes elfogyasztani, egyrészt mert főzés közben megkeseredhet, másrészt azért, hogy biológiai értékeiből minél többet megőrizzen. Jótékony hatással van a szív- és érrendszerre, csökkenti az LDL (vagyis a „rossz") koleszterin   szintjét, amely az érelmeszesedésért felelős, a benne található vitaminoknak köszönhetően pedig kitűnő antioxidáns, rendszeres fogyasztása ezáltal csökkentheti a rosszindulatú megbetegedések kialakulásának veszélyét is.
Nem csak egészséges, hanem finom is : többek között krémes, kellemes ízű mártogató vagy kenegető készíthető belőle, egy kis sóval, borssal, reszelt fokhagymával vagy lila hagymával, esetleg pár csepp citromlével,  némi majonézzel, chili paprikával ízesítve, pirítóssal vagy sós ropogtatni valóval egészséges előételként, de akár vacsoraként is tálalhatjuk. Az így készült avokádó dip  ízét a barátnőm isteni padlizsánkrémével kevert amerikai mogyorókréméhez hasonlítanám, nem tudom, mennyit segítettem ezzel.. :)

A kozmetikaipar is szívesen alkalmazza az avokádót, mivel a húsában található magas vitamin és ásványi anyag tartalma miatt táplálja, puhítja és rugalmasabbá teszi a száraz, vízhiányos, öregedő bőrt, hajat. Magas A- és E-vitamin-tartalma következtében hatásos a bőrproblémák közül a pikkelysömör és az ekcéma kezelésére , használják a nap okozta égési tünetek enyhítésére is. Házilag is készíthető belőle pakolás az arc és a dekoltázs bőrére, gazdag B6- és E-vitamint tartalma miatt rendkívül hatásos a száraz, töredezett, fénytelen hajra is, külsőleg, belsőleg egyaránt.
Két  avokádó húsát pépesítettem és pudingosodásnál adtam a szappanmasszához   plusz ápolóként az avokádó olaj és az extra szűz olíva mellett. Felvágás után most olívazöld a szappan, hogy az érési idő alatt hogyan fog változni a színe, arra kíváncsi vagyok...ami biztos, hogy  az összetevők miatt nagyon jó szappan lesz érzékeny, száraz bőrre is.

Szappanom összetevői: 
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, extra-szűz olívaolaj, avokádó olaj, uborkalé, avokádó püré, indiai citromfű illó, grapefruit illó, levendula  és fenyő illó.

2012. október 11., csütörtök

Levendulás-kecsketejes

Néhány boltban már megjelentek a karácsonyfadíszek, girlandok, gyertyák, van egy olyan érzésem, hogy -ahogy már jó néhány éve-, a "Mennyből az angyal...." is felcsendül hamarosan a legtöbb   áruházban, "hiper és szuper" marketben .... sajnos. Értem én, hogy mi benne a ráció, azaz az üzlet, de mégis jobb lenne, ha maradna valami a karácsonyi készülődésből, hangulatból  decemberre is....csak nehéz megállni, hogy ne vessen az ember lánya legalább egy futó  pillantást egy-egy szép rusztikus  lakás- vagy karácsonyfadíszre, csomagolópapírra. 

Igaz, nem vethetek semmit a nagy üzletláncok szemére, hiszen már nálam is karácsonyi készülődés folyik, legalábbis ami a szappanokat illeti (épp csak száncsengős zene nincs hozzá). A karácsonyra szánt szappanokat ugyanis már most kell megálmodni és dobozba, formába önteni, mert időt kell nekik hagyni (úgy 4-6 hetet), hogy decemberre ne csak szépek, hanem használhatóak, csomagolhatóak is legyenek.   Nekiláttam tehát, és szépen gyűlnek is az ajándéknak való tömböcskék a polcokon.

A hét végén   klasszikus levendulás-kecsketejes készült. Nekem már mindig ez lesz az "igazi",  nosztalgia-illatú háziszappan, egyrészt, mert nagyanyáink egyszerű, friss tisztaságillatát idézi, másrészt, mert ez volt a legelső szappan, amit készítettem.
A kecsketejet testápolásra már az ókori Rómában és Egyiptomban is használták. A módosabbak víz helyett gyakran kecsketejben fürödtek, később rájöttek, hogy szappanba keverve hasonló hatást érhetnek el, mint egy-egy fürdéssel. Nem csoda tehát, hogy máig az egyik leghatásosabb testápoló szer.  Hatóanyagainak köszönhetően a legkülönfélébb bőrproblémákra használhatjuk. A száraz és érzékeny bőr ápolására kiválóan alkalmas gyulladáscsökkentő hatása miatt. Segít meggátolni a pattanások kialakulását, enyhíti az ekcéma és a pikkelysömör tüneteit is.
A levendula antibakteriális, gyulladáscsökkentő, vérkeringést serkentő, fájdalomcsillapító, gombaölő hatású, nyugtató és lazító hatását pedig aromaterápiás tulajdonságainak köszönheti.

Szappanom összetevői: 
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, extra-szűz olívaolaj, levendula-főzet, házi kecsketej,   levendula illóolaj és szárított levendula szirmok.

2012. október 7., vasárnap

Levendulás rózsaszappan geránium olajjal

A minap újfent levendulás kecsketejes levendulaszappant készítettem, a nálam már klasszikusnak számító ropogós-tisztaságillatút, tetején levendulaszirmokkal. Az alapolajokat általában úgy készítem  elő, hogy maradjon  annyi  massza a fadobozba öntés után,  hogy néhány szilikonformába öntött szappan is készülhessen. 

Most "rózsás kedvemben" voltam, mert nemrég egy kedves ismerőstől csodaszép színű vörös agyagot és kaolint is kaptam, nagyjából két életre valót (úgyhogy ha lesz, a következő életemben is szappanoznom kell, ez már most látszik, de azt gondolom, ezzel nem is lenne gond...)
Ha rózsa és rózsaszín agyag, akkor legyen rózsára hasonlító  az illata is, ezért geránium (rózsamuskátli) illót tettem most pluszban  a maradék levendulás-kecsketejes masszához. A rózsaszín agyagot csak úgy szőrmentén kevertem össze az alapmasszával, így ahány rózsaforma, annyiféle szappan készült, az egyiket világosabbra, a másik sötétebbre színeztem. 

A geránium olaj közismert kozmetikai alapanyag.  Valószínűleg Dél-Afrikából származik, Európába a 17. század végén került, napjainkban kedvelt kerti illetve cserepes növényként tartják számon. Az illóolajat a növény leveleiből, szárából és virágaiból vízgőz-desztillációval nyerik. Illata a rózsáéra hasonlít, ezért szokás gerániumrózsának is nevezni. A gerániumnak, a levendulához hasonlóan gyulladáscsökkentő hatása van, serkenti a vérkeringést, felfrissíti a sápadt, igénybe vett, érett bőrt, tonikok kedvelt alkotóeleme. Szabályozza a faggyútermelést, ezért száraz és zsíros bőrre is használható. Az aromaterápiában nyugtató olajként  alkalmazzák, csökkenti a stresszt, enyhíti a szorongást.
Az én ízlésemnek kissé tömény, édes a geránium  illata, ezért szerintem kifejezetten jót tett ennek a szappannak az, hogy a levendulás alaphoz adtam a geránium illót, így édes is, friss is, rózsás is, levendulás is egyszerre. Mivel a rózsa alakú szappanok öntésénél már kezdett dermedni   a massza, kissé rusztikusra-buborékosra-foltosra sikerült, de talán nem is tett rosszat neki... :)

Szappanom összetevői: 
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, szőlőmagolaj, levendula-főzet, házi kecsketej, rózsaszín agyag, levendula illó és geránium illóolaj. Ha létezne a háziszappanok között luxusszappan, akkor az összetevői, színe, formája, illata miatt ezt biztosan azok közé sorolnám...

2012. október 1., hétfő

Csomagoljunk :)

Nagyon szép  hétvégénk volt. A szőlő már a hordóban várja, hogy finom borrá lényegüljön át, leráztuk a diót, leszedegettem a még bokrokon pirosló csili- és cseresznyepaprikát, a sárga, körte alakú koktélparadicsomot, az almatermés egy része is ládákba került. Füvet is vágtunk, nagyot nőtt az utóbbi két hétben. A bazsalikomot is megtévesztette valami, talán a kora őszi langymeleg nyár, most húzott bele igazán, lehet, hogy lesz még   néhány üveg házi-pesto-m is...?
A kert őszi nagytakarítása közben jutottam el a fél sor kukoricáig, ami még zörgős-sárgán várt sorsára. Körülbelül úgy álltam előttük, mint ahogy a boltban szoktam a joghurtos polc előtt, és kattogott az agyam....ami most egyébként a szappanok csomagolásával van tele, így nem telt sok időbe meglátni a kukoricalevelekben rejlő lehetőséget :)


Levágtam néhányat, és a száraz kukoricaszárakat faképnél hagyva siettem megvalósítani a tervemet. Próbáltam puhítgatni a leveleket, hogy körbe tudjam vele tekerni a szappant úgy, hogy ne hasadjon szét hosszában, többé-kevésbé sikerült is. A madaras pecsétem is fogott rá úgy-ahogy, de a levélen nehezen száradt.  A legnehezebb azonban a  kukorica levelére történő írás volt, a tűhegyű filctoll előkelőbbnek érezte volna, ha selyempapírt dugok az orra alá, de végül belátta, ma nem lehet velem egyezkedni :) Kicsit ákombákomosra sikerültek a betűk, a  kukoricalevélre  - írást még gyakorolnom kell...

Este fahéjas, csokis és sült-alma illatú mécsest gyújtottam, akkor  jutott az eszembe, hogy erre a csomagolásra talán illene egy viaszpecsét is, csak amolyan kezdetleges, egyszerű, és akkor talán a ragasztó sem engedné el folyton a kukoricalevelet. Kísérleteztem még szárított diólevéllel (a legfelső képen az látható), friss szőlőlevéllel is. Alakul már egy tartósabb csomagolás is, de ugye elvan a gyerek, ha játszik... :)

2012. szeptember 26., szerda

Olívaszappan

Nehéz megszokni, hogy a karácsonyra szánt  olívaszappant legkésőbb a nyár derekán el kell elkészíteni, hogy beérjen az ünnepre, lehet, hogy érdemes lenne rögtön januárban nekilátni, az a biztos, és a szappan is már majdnem "aleppoi" lehetne, ha egy évig érik.
Az enyémnek már három hónapja sincs karácsonyig, a megajándékozottaknak majd ki kell bírniuk valahogy egy hónapot, amíg használható lesz...
Már kétszer készítettem olívaszappant, mindkettő nagyon kellemesen, krémesen habzó, igazi ápoló natúr szappan lett. Most megpróbáltam minden egyéb összetevőt elhagyni (kókuszvaj, ricinusolaj, pálmavaj), és működik...A babér macerátum most is saját, hónapokig érleltem extra szűz olívaolajban az apróra vágott babérlevelet. A szappanok annak ellenére, hogy teljesen illatmentesek (illóolajokat sem tartalmaznak), enyhén krémes, natúr tisztaság illatúak már így frissen is. Kisebbik gyerekem szerint fehér csokira hasonlít, de szerintem csak éhes malacka makkos szindrómája volt, én inkább érzem  a szappanon a babér illatát, de lehet, hogy csak azért, mert tudom, hogy abból van...?

 A babér régen ismert fűszer, a mediterráneumban vadon is termő, Kis-Ázsiában honos, a Földközi-tenger környékén széles körben termesztett örökzöld fa vagy cserje. Elsősorban a bogyóját és a levelét hasznosítják. A bogyókat éretten szüretelik le és belőle nyerik a babérvaj nevű olajat. A levelek sok cineolban gazdag illóolajat tartalmaznak, amely a kámfor-csoportba tartozó vegyület. Nyákoldó, fájdalomcsillapító, antiszeptikus hatású (ezért alkalmasak a magas cineol tartalmú olajok a fertőző légzőszervi megbetegedések kezelésére).  Gyógyhatásai között még a babérolaj nyugtató hatását is számon tartják. Forrázatát belsőleg, külsőleg pedig fürdővízbe téve az idegeket elernyesztő és az alvást segítő tulajdonságát tapasztalták. 

A kizárólag olívaolajból készült szappan  jóval kevésbé habzik más szappanoknál,  kis buborékokkal, selymesen. A bőrt kíméletesen tisztítja, rendkívül jól ápolja, még az  érzékeny bababőrre is nyugodtan használható. (arra viszont, hogy a háziszappan szembe ne kerüljön, mindig ügyelni kell - ennél a szappannál is, mert kellemetlenül tud csípni, saját tapasztalat...)   Szappanom összetevői:  extra szűz olívaolajból készült babér macerátum, olívaolaj elszappanosítva, babér-főzet, az extra ápoló is babérolaj.  A Szappan Téka madárkáját még tavaly álmodtam meg,  elkészítése Mörjike ügyes kezét dicséri.

2012. szeptember 24., hétfő

Sütőtökös-mézes szappan

Évszakváltáskor mindig eszembe jut az az olvasmány egy alsó tagozatos tankönyvből, ami arról szólt, hogy egy kisfiúnak (vagy kislánynak?) mennyire tetszett minden évszak, és ahányszor  kijelentette, hogy a tavasz, a nyár, az ősz vagy a tél a kedvence, a tanító nénije annyiszor leíratta vele, így kiderült, hogy az összes évszaknak megvan a maga szépsége. Az idei ősz  úgy   kezdődött, hogy jobbat kívánni sem lehet, így nem is bánkódom, hogy vége a nyárnak (pedig szoktam). Hétvégén szüretelünk (lesz saját szőlőmagom, de jó), a kerti munka is jobban esik most, hogy nincs forróság, a természet pedig olyan szép, hogy néha azt gondolja az ember, ha ezt festményen látná, biztosan giccsesnek titulálná.

A színek, az ősz és a sütőtökszezon kezdete miatt is készítettem a hétvégén sütőtökös-mézes szappant. 
 A sütőtök húsa - mint azt sárga színe is mutatja - igen gazdag karotinoidokban, C- és B-vitaminokban, a tökmagban pedig E-vitamin van. Mint antioxidánsok, védelmet nyújtanak a szervezetnek, mivel jelentős szerepet játszanak az ún. szabad gyökök hatástalanításában, ezzel csökkentik az érelmeszesedés és a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. A sütőtök vízhajtó és gyulladáscsökkentő hatása miatt is kedvelt zöldségfajta, magas vitamin és tápanyagtartalma mellett telítetlen zsírsavakat tartalmaz, valamint  sok cukrot, vitaminokat, fehérjét és emészthető rostot is. A népi gyógyászat vese-, máj-, köszvény- és bélbetegségek esetén ajánlja, különösen a magjának tulajdonít gyógyító hatást.  
Ebbe a szappanba   a kockára vágott sütőtök főzővize került folyadékként, pudingosodásnál bőven adtam hozzá a püréből is. Körömvirág macerátum fokozza a hatását, szép narancsos színét pedig szárított- őrölt körömvirág, sáfrányos szeklice és egy kevés kurkuma is. Mézet is adtam hozzá, ez majdnem a szappan vesztét okozta, a sütőtök cukortartalma és a méz miatt alaposan felmelegedett a massza,   újból folyóssá, és sötétbarnává  vált a dobozban. Gyakorlatilag keresztet is vetettem rá, ezért nyugodtan vártam a másnapot abban a tudatban, hogy lesz egy kockázásra kerülő jókora szappanom, de szeletelésél kellemes meglepetés várt: a színek, ha nem is teljesen olyanok, mint képzeltem, de hasonlítanak rá... Nem tudom, van-e a szappanfőzőknek istene, de ha van,  biztosan gyakran néz be hozzám... :)

 Szappanom összetevői: 
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, körömvirágolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj,  sütőtök főzőleve, sütőtökpüré, őrölt körömvirág és sáfrányos szeklice, kurkuma, narancs-, citrom és indiai citromfű illóolaj. Az extra ápoló  ebben  a szappanban a kakaóvaj, a shea vaj  és a saját készítésű körömvirág macerátum. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...