Mottó

2013. március 24., vasárnap

Természetes ajakápolók

Még tart a tél, hiába van március vége, az aranyeső sem mer virágba borulni, hetek óta várnak a virágok is napsütésre, és igazi tavaszra. A zord, szeles idő juttatta eszembe, hogy vettem tavaly néhány ajakápolós tégelyt, és mivel egy arcápoló krém kikeverésével már úgyis belejöttem a pepecselésbe (és jól összekentem vele magam és a konyhát), készítettem kétféle ajakírt is. Találtam többféle alapreceptet is, végül méhviaszt is tartalmazót választottam,  amit kiegészítettem rózsaolajjal és körömvirág macerátummal is.

Pár perc munka van csak vele, finom összetevőket tartalmaz (a csokis szó szerint is), hatékonyan puhítja és ápolja az ajkak finom bőrét. Vastagon szedtem az általam használt  hozzávalókat, külön most nem sorolom fel. (Lukréciánál többféle receptet is találni, bátran lehet variálni az összetevőket, csak a szilád-folyékony összetevők arányára kell odafigyelni)
Kakaóvajat, sárga, illatos méhviaszt, shea vajat és körömvirág macerátumot olvasztottam fel vízgőz felett, majd a gőzről levéve és folyamatosan keverve hűtöttem kicsit. Hozzáadtam néhány csepp E-vitamint (ápol és tartósít is), majd kétfelé vettem a masszát. A kevesebbet rózsaolajjal, egy csepp rózsafa illóval, és borsónyi rózsaszín agyaggal kevertem össze, a másik részébe egy két borsónyi jó minőségű fekete csokoládét és pár csepp narancs illót tettem, majd az ajakíres tokokba és egy apró tégelybe  töltöttem a keverékeket.

Még gyakorolnom kell a műveletet, hogy szebbre sikerüljenek a rudacskák, és vissza is tekeredjen mind, ne csak ki...de majd belejövök ebbe is. :) Mivel csak ajakápolók, és nem rúzsok, nem színeznek, épp csak egy kicsit élénkítik a bőr színét, a finom összetevők pedig hatékonyan ápolnak, puhítanak. Jöhet most már a fagy és a szél megint, de ha mégis a tavasz győzne végre, és kisüt a  nap, akkor is hasznos lesz az ajakápoló, hiszen a shea és a kakaóvaj is 4-6-os természetes fényvédő faktorral rendelkezik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...