Ma már a negyedik gyertyát is meggyújthatjuk az adventi koszorún, nemsokára a fenyőn is égni fognak a fények. Több, mint egy hónapja írtam az utolsó bejegyzést. magam is alig akartam elhinni, repülnek a napok, a hetek, a készülődés tölti ki most leginkább az időmet.
Az adventi koszorút most szappanalapanyagokból állítottam össze.
Az idei sem igazi koszorú: a meglévő alapra, alacsony falú tálcára nagy szemű himalájai sót szórtam, a szélét pedig dióval és csipkebogyóval szórtam körbe. Került néhány szem csipkebogyó és himalájai só a gyertyák tövébe is.
A karácsonyra készült szappanok is mind megértek lassan, becsomagolva várják, hogy örömöt okozzanak valakinek...
Ezzel a tál rozmaringos-kakukkfüves és borsmentás fenyőszappannal kívánok minden kedves olvasómnak, háziszappan használónak és készítőnek
„Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kicsit a csodában, nem csak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni”
/ Márai Sándor /
/ Márai Sándor /
Kedves Ildiko, kivanok neked is boldog uj esztendot, jo egeszseget, szeretetet es sok szappanozast Szudanbol. Sajnos nekem is keves idom volt blogozni ezert csak annyit roviden, szappanjaim egyre jobban sikerulnek. Tanulok a hibaimbol ... edesanyam kuldott fincsi hazai illo olajokat ugyhogy az otthon illata Sudanban is velem van. A vilagot bejartam palma zsirert de itt nem lehet kapni ezert helyette marha zsirt hasznalok, ami furcsan hangzik, de nagyon jo minosegu szappanokat produkal. Az itteniek szeretik mert a marha faggyut hasznaljak borre (foleg szaraz borre) es hajapolasra... Szeretettel, Eva
VálaszTörlésKedves Éva, örülök, hogy egyre jobban belejössz a szappanozásba. Kemény állati zsírokkal jól kiváltható a pálmazsír (bár még még nem próbáltam), de ha elhagynád sem lenne semmi gond, tapasztaltam már a tiszta olívaszappanomnál...Remélem egyszer lesz sok időd írni a blogod,szívesen olvasnék Szudánról, egy ottani magyar életéről...egy kicsit most nálam is megállt az élet itt a blogon, máshol annál intenzívebb...de majd jövök ide is :)
VálaszTörlésÉn is a legjobbakat kívánom neked az új évre, szeretettel ölellek:
Ildikó
Szeretnék már idei szépséges szappanokat is látni tőled, Ildikó:) Hiányoznak ám!
VálaszTörlésSzia Timka.... jólesik, amit írsz, köszönöm! Örömteli családi és egyéb események foglalnak le hónapok óta, bizony régen vettem elő a szappankészítő tudományomat, de lassan itt lesz az ideje megint, és amint hozzálátok újból, -bízom benne - lesz időm ismét írni is.:)
TörlésKedves Ildiko! Elöször jarok itt a blogodon es le vagyok nyügözve!!!!! Valami fantasztikus!!!! A szappanjaid tele vannak magaval a Elettel...nemelyikbe szinte bele tudnek harapni..:-D
VálaszTörlésMindig szerettem volna en is kiprobalni de valahogy meg nem jött össze...nagyon viszkettem mar a tusfürdöktöl ezert vettem is natur szappant...de azert az nem az igazi..:-(nagyon nagyon szeretnek vasarolni töled!!!teljesen elvarazsoltal velük! :-)
Kedves Gaby, nagy örömmel tölt el, hogy tetszenek a szappanjaim, de sajnos nem tudok belőlük eladni, épp csak a családot és barátokat tudom megajándékozni velük pláne most, hogy igen rég jutottam a szappanozáshoz..viszont szívesen ajánlom neked Timkát, keresd meg, nála nemcsak szappant, hanem sokféle más szépséget is találsz...
VálaszTörlésÜdv: Ildikó