Mottó

2012. november 2., péntek

Gránitmintás szappan

Előfordul néha, hogy nem vagyok elégedett valamelyik szappanommal, már ami a külcsínt illeti. Levegős-buborékos lett, ferdén vágtam, vagy egyszerűen csak nem úgy sikerült, ahogy    elképzeltem....ezek lesznek az újrahasznosítható szappanok: például kockázhatóak, vagy reszelhetőek nagy- és kislyukú reszelőn. Mostanra gyűlt össze néhány ilyen darab, többféle fajtából, így már csak azt kellett kitalálni, hogyan szülessenek újra. 

A mostani, nagyon egyszerű recept: végy három-négyféle színben harmonizáló feláldozható szappant, reszeld le, és keverd egy friss szappanmasszába. Kétfélét is készítettem, egymást kiegészítő színekkel, az egyik alapja rózsaszín agyagos, a másiké feketeszenes lett. Közben persze az összetevők minőségéről sem felejtkeztem meg: a szokásos finom olajok és vajak mellett levendula főzet és házi kecsketej gazdagítja ezt a szappant. Bár a szürke fiús színű, "lányos" illatot kapott az is, mert a benne lévő szappanreszelék már virágos illatú volt, így főleg levendula illót tettem mindkettőbe.

Szappanom összetevői: 
szappanosított olívaolaj, kókuszvaj, pálmaolaj, ricinusolaj, méhviasz, shea vaj, kakaóvaj, szőlőmagolaj, extra-szűz olívaolaj, levendula-főzet, vörös agyag, orvosi szén, geránium és levendula illóolaj.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...